Híreink Településünkről Intézményeink Galéria

Keresés

Iskolai Hírek

  • Tokaji kirándulás
  • Elballagtak iskolánk nyolcadikos tanulói
  • Óvodai ballagó
  • A 8. osztályosok búcsúja
  • Bolondballagás
  • Pedagógusnap
  • Lovasbemutató az általános iskolában
  • Uszodai foglalkozás Szerencsen
  • Kirándulás Lillafüredre
  • Osztálydélután a hatodikosoknál
Elkészült a legyesbényei zarándokjelvény! PDF Nyomtat Email

Elkészült a  legyesbényei zarándokjelvény!Ez egy nagyon régi tárgy, amelyet a zarándokok kaptak a meglátogatott kegyhelyen.
Egyetlen egy, középkori ón- ólomból készült tárgy sem maradt fenn. Mégis, onnan tudjuk, hogy hogyan néztek ki, hogy az erdélyi harangokra mintaként több száz évvel ezelőtt, motívumként öntötték.
A zarándoklás tulajdonképpen a turizmus elődje, még akkor is, ha vallási helyekhez kapcsolódik. Ezek a jelvények legyesbényei motívumokat tartalmaznak, áttört díszítésű, bronzból illetve műgyantából öntve.
Reményeink szerint, azok a községünkbe látogatók kapnának ebből az érdekes tárgyból, akik virágot visznek az Apostoli kereszthez, és meglátogatják a legyesbényei nevezetességeket (templomok, Múzeum, Borház stb.)

Továbbiakban még egy rövid történeti áttekintést adunk a jelvények eredetéről.
A híres ereklyéket őrző, azokat ünnepi alkalmakkor közszemlére kitevő zarándoktemplomoknál a búcsúcédulák mellett, olyan tárgyakat is árultak, melyeket az idesereglett emberek, mint konkrét, kézzelfogható emléket megvásárolhattak, és magukkal vihettek. Ezek voltak a zarándokjelvények, melyek a 12. század folyamán bukkantak fel Nyugat-Európa legjelentősebb kegyhelyein, és használatban maradtak végig a középkorban. Különösen a Rajna-Maas-vidék, Aachen és Köln városa, továbbá Maastricht és Trier, valamint Róma és Santiago de Compostela kegyhelyei vonzották a zarándokokat, akiknek tömeges vándorlása nyomán az itteni több tízezres nagyságrendben sokszorosított jelvények Európa-szerte elterjedtek.
Annak ellenére, hogy elképesztő példányszámban gyártották őket, a zarándokjelvények a régészeti kutatás ritka leletei közé tartoznak, nem utolsósorban törékeny voltuk és a földben könnyen elporló anyaguk miatt. A középkori harangokon fennmaradt lenyomataik így fokozottan értékesek számunkra, akik a nagy európai utazások a középkori távolsági kapcsolatainak bizonyítékát értékeljük bennük.
Reméljük, hogy ezt a nagyon szép, ötletes hagyományt felelevenítjük Legyesbényén, és esztétikus ajándéktárggyal lepjük meg az ide tévedő turistákat, zarándokokat. A  jelvény  alakja a legyesbényei Fúló- hegyen található barlang bejáratának körvonalát mintázza. Mostanában egyre több látogató érkezik községünkbe, a nagyobbik, Fúló hegyünket meglátogatni. Mivel ez egy vulkanikus eredetű képződmény, belsejében tizennégy barlang található, a vékony földréteg és az üreges belseje miatt a belülről jövő fizikai hatások, mágneses illetve radioaktív sugárzás erőteljesebben tör a felszínre. Ez, mint tudjuk gyógyító  hatású is lehet.
Valószínűleg Európában jelenleg egyedül mi gyártunk ilyen jelvényeket!
Úgy tűnik, hogy ez numizmatikai és kulturális érték lesz, ahogyan általunk korábban veretett községi pénz is, amely után folyamatosan érdeklődnek a gyűjtők.         
Kreatív Hlivják László polgármester volt, ő terve, rajza és leírása alapján készült el ez a jelvény.

 


Honlapunk elérhetősége:   www.legyesbenye.hu

 

Polgármesteri köszöntő

Hlivják László Legyesbénye polgármestere

Vállalkozások

Annabella rendezvényszolgálat

 

Kiss István

Kőfaragó

Síremlékek műkőből-, márványból

3713 Arnót, Felszabadítók u. 30.

Tel.: 46/445-061
Mobil: 30/ 904-7012
COMPETENCE SECURITY KFT

- Magánházak, lakóközösségek élőerős portaszolgálata és technikai védelme
-telephely, objektumvédelem (Nyílt és zárt területek, üzletközpontok, építkezések,    intézmények, logisztikai központok, létesítmények őrzése)
- Rendezvénybiztosítás (Sportrendezvények, meccsek, koncertek, kulturális és közéleti események biztosítása, lebonyolítása)
- Biztonságtechnika, technikai rendszerek tervezése, telepítése (Kamerától a sorompóig)


MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS

2009 Webmester: g-art.hu